Gólparádéval zárta a PMFC öregfiúk a Mohács elleni rangadót

Nem kellett sokáig várni az első gólra Szabó Dávid a 10. percben beköszönt

Pogacsics Krisztián 11. percben növelte a gólok számát.

Mozolai László a 14.-30.-31. percben eredményes volt így mesterhármast ért el. Ezzel a kiemelt bajnokság góllövő listájának is az élére állt összesen 11 találattal.  Az 52. percben Berkics György is bevette a mohácsi kapus hálóját.  Az 58.-60.-68.-dik percben Szabó Dávid szaporította góljainak számát, így a mérkőzésen mester 4-est ért el, mellyel felért a góllövő lista második fokára 9 találattal.

Egész mérkőzésen igazi csapatként muzsikált PMFC öregfiúk csapata sorra alakították ki a helyzeteiket és rendkívül tetszetős játékkal megérdemelten győztek. Őszi szezonban 9 győzelemmel veretlenül vezetik az Öregfiúk kiemelt bajnokságát. Öt ponttal vezetve a tabellát a Kozármisleny előtt, aki már 10 mérkőzésen van túl.  Amit biztosan kijelenthetünk, hogy ezek a pécsi fiúk soha nem adják fel és a téli szünet után még nagyobb elánnal folytatják a bajnokság megnyeréséért a küzdelmet.  Az egymás iránti tisztelettel, alázattal, tudással és küzdeni akarással igenis ilyen eredményeket lehet elérni.    

Élő Tibor a csapat játékos edzője  a következőket nyilatkozta:

„Először is gratulálok a csapatunknak! Az ősz folyamán nem sikerült legyőzőre találnunk. Úgy gondolom, hogy az újabb átszervezett bajnokságban is jó teljesítményt tudunk nyújtani. Reméljük, hogy ezt tavasszal is átragad és tudjuk folytatni ezt a sikeres szereplést.”

PMFC:

Gólszerzők: PMFC: Mozolai 3 ,Szabó 4 ,Berkics 1, Pogacsics 1

Jó:PMFC:  Mozolai, Szabó, Berkics, Vida, Ábrahám, Sági, Lóth

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .