Harsányi Levente hintóval vitte kislányát a Balatonhoz

 A Duna Tv és a Petőfi Rádió népszerű műsorvezetője imádja a gyermekeit, akikkel szívesen tervez apás programot is. Anyák napját követően is így tett, Balatonalmádiba mentek pihenni.

„Ahogy a vers is mondja – Balatonalmádi, meg kell téged zabálni – idézi fel nevetve a népszerű műsorvezető – de szó szerint kell most érteni, hiszen olyan szállodát választottam a gyerekeimmel az apás napokra, ahol mindenki jól érezheti magát. A Hunguest Hotel Bál Resort, fantasztikus, a gyerekek számára talán még jobb is, mint a felnőttek részére. Nagyon jó időt fogtunk ki, bár még nem lehetett fürdeni a Balatonban, oda csak a nagyon bátrak merészkedtek be. Minket persze nem zavart, mert elektromos rollerre és biciklire pattanva azért felfedeztük a szálloda saját partszakaszát, mert neki olyan is van.– meséli Levente. – kislányomat egy, ahogy mi hívtuk „hercegnős hintóba” ültettem és húztam magam után egész a tóig, nagyon élvezte. Én pedig azt imádtam, hogy a levegőn vannak és mozognak a srácok.”

A szálloda persze gondol a kirándulásban megfáradt anyukákra és apukákra, így Levire is, aki hangtál terápián és pecsét masszázson vehetett részt délután, amíg gyermekeire a játszóház nyüzsgése várt figyelő szemek mellett.

„Hangommal dolgozom, így jól jött a hangtál terápia – vicceli el Levente – na nem, azért ez többről szól, mindenki próbálja ki, ugyanúgy, mint a híres balatonalmádi pecsét masszázst is.”

Lilla és Nándi a játszóház után már apukájuk nyakában csimpaszkodva élvezte a nagy medencét.

„Nagyon ragaszkodnak hozzám, apa biztonságot nyújt, amit a kislányom természetesen jobban igényel, mint a 10 éves fiam. Nándi már nagyfiú, bátrabb volt a vízben, mindenféle segédeszköz nélkül vetette bele magát. – meséli a műsorvezető – sok mozgás meghozta a gyümölcsét, mert sokkal jobban ettek a gyerekek, mint szoktak, amire nagyon büszke voltam.”

Harsányi Levente tartalmas, interaktív napokat töltött el a Hunguest Hotel Bál Resortban gyermekeivel.

„Ha legközelebb, úgy alakul, hogy erre tudunk jönni Hotel Bálnál biztos megállunk mert itt mindenki megtalálja azt amit szeretne, ja és itt a Balaton? Az már csak hab a tortán!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .