Kétszázhúsz helyett…

…Mindössze csak 135!

Most azonnal a közepébe csapok és azzal kezdem, hogy bebizonyosodott, nem tesz jót,ha többnyire gyorstöltjük az elektromos autónkat és a hideg is nagyban rontja a leküzdhető távolságot!

Na, de egy kicsit vissza az elejére.

Ezúttal úgy kezdődött a sztori, hogy még a nyáron Katona Matyi, az Autonavigátor főszerkesztője részt vett egy elektromos autóknak meghirdetett kalandtúrán/versenyen a vadonatúj Ford Focus Electric modellel.
A verseny pontos részlete,valamint az eredmények most egyáltalán nem fontosak.
Az sokkal inkább érdekes volt, hogy a beszámolók alapján az elektromos Focus simán képes a több, mint 200 kilométeres hatótávolságra.

Ennek fényében izgatottan vártam az autó érkezését…

Ahogy az lenni szokott, Újpestről hoztam el a tesztgépet.
Az autó nem volt 100 százalékosan feltöltve, de nem érdekelt, hisz azt a 40 kilométernyi távolságot, ami várt hazáig simán abszolválnia kellett – gondoltam.
Nem is kellett csalódnom,vagy számolgatnom.
Hazaérve egyből kivettem a csomagtartóból a – nagyon ötletesen kialakított (Erről egy kicsit később) – töltőt, majd az elektromos hálózathoz és az autóhoz csatlakoztattam a megfelelő végeket és hagytam reggelig, hagy áramoljanak az amperek az autó akkumulátorába.

Elsőre csak 135!

Reggel kissé meglepve tapasztaltam, hogy az akkumulátor töltöttség visszajelző ugyan 100 százalékot mutatott, a megtehető távolságra azonban csak 135 kilométert mutatott a kijelző.

“Mindegy”-gondoltam,elvégre aznap alig 80 kilométernyi autókázás várt rám.
Az M3-ason a főváros felé közeledve gyorsabban fogytak a kilométerek a “visszaszámlálón”, mint a valóságban, de ezen nem lepődtem meg, elvégre a hideg miatt fűtöttem is, illetve mégiscsak 125 km/órára állítottam a tempomatot. És tudjuk,ez az a sebesség, amivel képtelenség folyamatosan haladni, mert vagy 80-nal, 100-zal “tötymörögnek” előtted, vagy 150-nek akarnak letolnia pi***ba.
A 135 kilométerből lett tehát 80, de ennek tuti elégnek kellett lennie a visszaúthoz is-és elég is lett simán.

Igen, beállás az udvarra, töltőkábel elő, csatlakoztatás és újabb töltés reggelig.

Másodszorra is csak 135!

Másnap ugyanaz, mint egy nappal korábban…
Nem is részletezném.

És harmadnapra sem változott semmi…

Aztán eljött a hétvége, amikor is Bagról Békásmegyerre indultam.

Előtte persze újra töltöttem több mint egy éjszaka az akkut…

De újra csak 135!

Szóval, irány “Békás”!
Úgy terveztem, simán vissza is érek majd, ám amikor odaérve azt jelezte az autó, hogy már csak 68 kilométernyi távolságot tud megtenni, úgy döntöttem, riasztom Peti kollégát, hogy találkozzunk Újpesten, a Váci úton a Fordnál és inkább vigyen haza az Opel Crossland X-szel.

És, így is történt…

Igen, persze, tudom, hogy egyre gyarapodnak a töltők/gyorstöltők számai Budapesten és a főváros környékén, de akkor is úgy gondolom, ennél többet kellene tudnia a Ford Focus Electric akkumulátorának!

Ami nem mellesleg a hátsó ülés alatt/mögött a csomagtartóba”lógva” lett az autóba építve.
Maga a töltőkábel/adapter a csomagtartó aljában elhelyezett kis “rejtett dobozkában” kapott helyet.
És, most jött el az ideje, hogy beszéljünk a töltő ötletes megoldásáról.
Az adapter úgy lett kialakítva, hogy köré lehessen tekerni a két, fixen hozzá csatlakoztatott kábelrészt. Mindezt ráadásul úgy,hogy nem kell attól félnünk,hogy a kábelek összetekerednek,”leperegnek” a “kábeldobról”!
Tényleg nagyon ötletes!
Ja és a kis “rejtett fakkban” az adapternek számára egy szivacsos hely lett kialakítva és töltőfejnek is van külön helye. Ezeknek köszönhetően nem csúszkál ide-oda az adapter és a kábelezése az autó csomagtartójában.

 

Látható. hogy igen apróvá varázsolták a mérnökök a Focus csomagterét…
Viszont, az is igaz, hogy az elektromos Focus kívülről csak az első maszkban tér el a “hagyományostól”…
(Hátul még a kipufogó helye is látható.)

Mondjuk a belsejében sem.
Csak a műszerfal kapott más “műszerezést”.

Fontos kiemelni, hogy a Ford Focus Electric futóműve úgy lett kialakítva/hangolva,hogy egyáltalán nem érezzük az akkumulátor miatti többletsúlyt!
Kormányzása nagyon közvetlen és gyorsan, pontosan reagál a sofőr minden mozdulatára.

Az, hogy az elektromos motornak köszönhetően szinte semmihangja nincs a gépnek, már-már ijesztő. Nagyon figyelni kell a gyalogosokra, kóbor kutyákra/macskákra – mert nem hallják, hogy közeledünk. De térjünk egy kicsit vissza a hatótávra – ha már annyira böki a csőrömet!

Szóval a különböző források 225-230 kilométeres hatótávolságot írtak az autó megjelenésekor, illetve a korábban megjelent más tesztekben.
Ez messze van nagyon a 135 kilométertől!

Ford Magyarország hivatalos honlapján az olvasható, hogy “Az elektromos Ford külsőre szinte teljesen megegyezik egy benzines vagy dízeles modellel. Mivel azonban egy folyadékhűtésű, nagy feszültségű lítiumion-akkumulátoros rendszer táplálja, az elektromos Ford károsanyag-kibocsátása nulla, működése pedig szinte hangtalan. A teljesítménye fokozatmentesen szabályozható, és a benzines vagy dízeles modellekhez hasonló dinamikájú vezetést tesz lehetővé. Egyetlen feltöltéssel akár 162 km-t is megtehet. Az autót otthoni feltöltési ponthoz vagy nyilvános töltőállomáshoz csatlakoztatva is feltöltheti. “.
Na, EZ KORREKT!
Ez már sokkal közelebb áll a 135-höz!

Ráadásul, ha figyelembe vesszük, hogy az autót ténylegesen téli üzemben, mínuszok között lavírozva, a fűtést, ablakfűtést használva, többnyire autópályán közlekedve használtam a Ford Focus Electric tesztautót, akkor nincs is ok a hőbörgésre!

És, ha még azt is számításba vesszük,hogy a tesztautó négy hónap alatt megtett 13 ezer kilométert és az esetek jelentős részében gyorstöltővel lett pótolva az akkumulátorokban az energia, akkor meg végkép újra kell értelmezni a tapasztaltakat!

Ja! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy azért azt a napi 80-90 kilométernyi távot, amit én közlekedek többnyire a tesztautókkal, azért még ezzel a 135-ös maximális hatótávval is abszolválhatjuk.
Ráadásul a városban araszolva ez a táv akár ténylegesen megtehető.
Arról meg nem is beszéltünk még, hogy a parkolás az utcán ingyenes – bármely időszakban.
Mint ahogyan arról sem,hogy az elektromos autók töltése/gyors töltése ma még ingyenes a nyilvános töltőoszlopoknál.
És azt tényleg nem szabad kihagyni, hogy maga az autó nulla károsanyag-kibocsátással közlekedik!

Összességében pedig azt mondhatjuk el a Ford Focus Electric modellről, amit szinte valamennyi elektromos autóról.
Nagyon jó alternatíva a városi közlekedésre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .